Elso jaratom Cairoba vezetett. Nem egy into es ovo figyelmeztetest kaptam ezekkel az utakkal kapcsolatban: altalaban mar beszallas elott elkerik a panaszkonyvet, koveteloznek, mindent akarnak, azonnal, tokeletes rabszolai vagyunk ilyenkor ezeknek az embereknek. A teamet, akivel egyutt dolgozhattam Isten valogatta nekem, szemelyreszabva. A kozvetlen fonokom ezen a jaraton egy magyar srac volt. Az utolso pillanatban osztotta a gep neki ezt az utat. Nem hittem el milyen ereje tud lenni annak, ha valaki ugyanarrol a szulofoldrol valo, ugyanazt a csodas nyelvet beszeli es erti is amit mondok. Minden egyes crew, akivel kozvetlenul egyutt dolgoztam emlekeztetett egy-egy kedves baratomra. Otthon es biztonsagban ereztem magam. Visszafele beultem a piltafulkebe. Mar este volt es Cairo fenyei egyre kisebbek lettek mogottunk. Egyre kozelebb es kozelebb emelkedtem a csillagok vilagahoz. Ha leneztem, a mely semmi, a sivatag megannyi szepsege bujt el abaya-ja alatt, hogy huvos ejjeli alomaba temesse lakoit. Ha fel tekintettem, lattam ahogy a csillagkepek szenvedelyes tancba kezdenek, ahogy a repulo fordult, ugy voltak mellettunk, alattunk vagy felettunk, szinte karnyujtasnyira az Orion vagy az esthajnalcsillag. Ahogy a tenger fele ertunk, a hatalmas hajok es olajfurotornyok narancsra festettek az elso felhoreteget, a felulrol tekintve, mintha egy atlatszo lepel ala akarna rejtozni a milliardokat ado olaj, felelmetesen ordogi es monumatalis teremtmenyek aprocska szentjanosbogaraknak tuntek 10 ezer meter magasbol.
Ahogy megerkeztunk, s mindenki ment a sajat utjara, tudtuk nagy esely van arra, hogy soha tobbet ne dolgozzunk egyutt, vagy ne talalkozzunk. Lehet, hogy fel sem ismernenk egymast egyenruha, a tokeletesen megmuvelt haj es a piros ruzs nelkul. Hogy emiatt, vagy mert eppen az intenziv elmenyek ugy kavarogtak bennem, mint a capuccinomban a tej, de nem kellett sok, hogy kicsorduljon a konnyem. Jo helyen vagyok, jokor. Gondoltam. Es ennel egyertelmubb es megis fajdalmasabb erzes nincs. Mert a hianyerzet nem mulik. Mert vannak evidens dolgok, emberek, erzesek, melyek letelememme avanzsaltak az idok soran. Megzavarodtam. Rajottem, a fizikai ottlet igenis fontos. Hogy erezzem az aura zsizsgeset, hogy erezzem az illatot, erezzem a tapintast es lassam a tekintet melyseget. Nem szeretem, mikor valami ennyire hirtelen robban be az eletembe, nem tudok ra felkeszulni, nem tudom, hogyan kezelni, megremult kisgyerekke leszek. Aztan ismeros lesz az erzes, a konfuzio, a zaklatottsag, melybol joreszt idovel mindig rend lesz. Es talan rend lett, talan mar tudom mi a helyes. Az a helyes, amit igaznak, tisztanak latok, amiben az ertelem es erzelem valahogy magatol erthetodoen kopogtatja meg a bal es jobb vallam, hogy iranyt adjanak...
Parizsi utamat egy manchesterire csereltek. S mar tudom miert. Hogy minel tobb helyzetnek legyek tanuja, tobbett lassak, birkozzak meg komoly es nem annyira komoly helyzetekkel. Egy ket emeletes A380-as tipusu geppel utaztunk a manchesteri Piccadilly fele, elhaladva Budapest felett. Ismet a pilotafulkebol elvezhettem a csodas kilatast felszallaskor es laszallaskor. Ahogy kozelitettunk Manchester fele, nem tudtam levenni a tekintetem a habos felhokrol. Ahogy a napfeny zavartalan ragyogasa visszatukrozodott a felhokrol es vakitoan fenyesse tette a vilagot, ahogy a repulo tokeles arnyeka megjelent a fellegek tetejen, s lattam, ahogy szivarvanyos gloriaba foglalja ezt a gyonyoru monstrumot, hirtelen ereztem a Jelenletet, vagy Istent, vagy ki ahogy hivja...Kellett is ez a jelenlet. Kellett, ahhoz, hogy jo dontesek szulethessenek. A fulesen keresztul hallgattam az iranyitotorony es a pilotak kommunikaciojat. Az utolso pillanatban, mielott foldetertunk volna, a gep orra hirtelen ismet a kek eg fele meredt, meredeken, ijesztoen gyorsan. A kifutopalya nem volt keszen a fogadasunkra, tulajdonkeppen ket doglott madar miatt, akiket az elozo gep sodort a halalba. Tokeletes gyakorlas volt ez, tokeletes valaszt kaptam arra, hogy mikent reagalok egy ilyen helyzetben. Minden egyes lehetoseget, evakualasi folyamatot, eletmento eszkozok hasznalatat, es lokacioit atgondoltam 3 masodperc alatt. Jol megtanitottak a suliban. Tudtam mindent. Szerencsere a gloria meg mindig ott ragyogott korulottunk. Biztonsagban landoltunk.
A holtelbe valo becsekkolas utan rogton nekivagtunk a varosnak. Manchestert kulonlegesse tette a karacsonyi vasar a foteren. Kaptam egy csoppnyi europai hangulatot. A finom sor, az igazi egeszsegtelen angol kaja pedig betekintest engedett kicsit az ottani eletbe. Masnap a korai reggeli utan meg pihentem, majd indulnunk kellett vissza, vissza a meleg Dubaiba. A felszallast ismet a pilotafulkeben toltottem. Majd kileptem a cabinba es elkezdtem dolgozni. Kellett, ugyanis teljesen fullon volt ez a hatalmas gepezet, tobb mint 520 utassal a fedelzeten. A legjobbat nyujtottam, hiaba a faradtsagnak, a reszeg embereknek, akik miatt kifogytunk a feherborbol es a ginbol. Aztan az egyik utas rosszul kezdte magat erezni. Angina. Kezeltuk. Nem javult. Valoszinusitheto szivroham. Igy az a dontes szuletett, miszerint a legkozelebbi repteren landolnunk kell. Kuwait. Ejjel 1 ora. Ismet a pilotafulkeben. Reszese lehetettem minden lenyeges mondatnak, ami ilyenkor elhangzik. Volt, mi aggaszto volt, volt mi megnyugtato. Masfel oras kuwaiti kiteronk utan egyenesen Dubai koordinatait utottukbe a gepbe. 15 percre kimereszkedtem a cabinba, Termeszetesen turelmetlen, faradt utasok...senki sem orul 2 ora kesesnek. Aztan visszatertem a pilotak melle. Dubai most kodos volt es faradt, kozel sem olyan csillogo, mint cairoi utamkor volt. Leszalltunk, megerkeztuk, es en boldog voltam. Jo kikepzest kaptam a kovetkezo utjaimra.
Jo helyen vagyok. Jokor. Es ezt jo tudni, barmilyen erzelmi zavar vagy varatlan szituacio is szol kozbe, ami hasznos, hasznos, hogy utana megnagyobb rendet rakhassunk es a pluszt amit kaptunk a szuvenirek koze tehessuk a leglatvanyosabb polcra a lelkunkben, mindig emlekezve a nehez helyzetekre, s arra is, milyen ugyesen meg lehet ezeket a zavarokat oldani...turelemmel, mely levegovel, tiszta szivvel, atengedve magunkon keseredes mosollyal,
