...ahogy azt egy vérbeli stewardessnek illik. No persze ne tessék holmi alkalmi légyottra gondolni a szó szoros értelmében. Vagyis vehetjük úgy is, hogy folytonos randevúim vannak különböző országok különböző városainak különböző szállodáinak különböző szobaszámmal ellátott szobáinak különböző ágyaival. No és az mégsem az enyém. Másé. Az utazóé, az üzletemberé, a családapáé aki kalandot akar egy-két éjszakára, a nőé aki öngyilosságot tervez, a fáradt pilótáé, a frissen hazasságot esküdt páré vagy a fiúié, aki világgá ment. Vagy az enyém. A legutóbbi esetben egy kissé megkopott külvárosi szálloda 816-os szobája volt valahol Shanghai belvárosától 16 metró megállónyira. Már hetek óta magával ragad a gondolat, hogy milyen töményen érkezik hozzám a világ embereinek a rezgése. A kollégák, az utasok, a Föld különböző tájairől, különböző történettel, titkokkal, érzésfelhővel maguk körül. Fájdalom, öröm, gyűlölet, szeretet, irigység, béke, tudás és tudatlanság, keleti-nyugati kultúra vívják harcukat azon a színtéren ahol én nap mint nap megfordulok. Mélylevegőt veszek ebből az érzés káoszból és kiszűröm, ami tükör, ami érint, ami bizserget. Kifújom ami elnyűtt, amitől okádnék, ami nem tapintja meg a lelkem. Gyakorlom a láthatatlant, hogy azt az életemben láthatóvá varázsoljam.
Aztán megérkezem aktuális egyéjszakás kalandomhoz az éppen adott szállodaszoba előtt. Előkotrom a kártyát, és imádkozom, hogy működjön és ne kelljen ismét lezúznom talpig díszben a recepcióra. Működik. Bepréselem magam és a bőröndjeimet a magától csukódó ajtó akadályán, amit közben káromkodva próbálok tartani az egyik lábammal. Felkapcsolom a villanyt és ledobom magam mellé a csomagjaimat. Körbenézek. Nem rejtőzik-e valami zsivány a gardróbban vagy a fürdőszobakádban. Ledobom a kalapom és a kosztümfelsőm miközben belenézek az asztal felett elhelyezett tükörképem fáradt szemébe. Ettől kezdve vannak különböző variánsok. Általában mindig tervben van egy kiruccanás, egy vacsora/ebéd/reggeli, egy séta vagy vásárlás. Előtte persze fertőtlenítem a fürdőszobát - ami az évek során mániámmá vált. Megérkezésem után általában egy órán belül el is hagyom kis lakosztályom. Hogy mikor érkezek meg az pedig sok dologtól függ...
De ezidáig nem is gondolkodtam azon, hogy kik érkezhettek meg előttem abba a bizonyos szobába. Kik aludtak abban az ágyban és kik pakolhatták ki csecse-becséiket a fürdőszobapolcra. Milyen érzést és történetet hagytak ott előttem az emberek csak úgy átutazóban?! Sírtak abban az ágyban vagy szeretkeztek? Boldogok voltak vagy éppen szenvedtek valamitől? Mennyi féle energia-csepp maszatolódott be annak a szobának az éterébe, ahova megérkezem, hogy egy napig az enyém legyen s én hagyhassak ott magamból egy apró fuvallatot, érzést. Kontinenseken átívelve viszem tovább emberek, lelkek történetét, hogy aztán egyszer, egyszer talán elmesélhessem mit láttam azokban a szobákban, s elmesélhesse valaki, hogy milyen lenyomatot hagytam én is annak a szobának a fantomtérképén.
Azt hiszem, hogy mindenki nyomot szeretne hagyni. Mindenki szeretne kicsit más ágyában ébredni reggel. És ha így is történik...a szálloda szobájánál nincs jobb titoktartó.
folyt.köv.
N.
