2014-2015

...Lehet, hogy kezdődik valami nagyon új?.

.

.

Végtelen nyugalom és biztonságérzet tölt el, ahogy 2014-re gondolok. Lehet, hogy ezt az érdekes "mintha midig is ismertelek volna" érzést csak a számmisztika és ezáltal a paralel felismerés kelti, miszerint a 2014-es számnak az összege 7, és tudom hogy az én születési dátumom számainak az összege is hetes.
Jó ismerősömnek érzem ezt az évet. Jó lesz!

Tobbekkozott ezeket a gondolatokat osztottam meg az idei ev januarjaban, ha jol tudom majdnem kozvetlenul szilveszter utan. Hogy bejott-e? Szerintem igen.

Az ev utolso kavejat szurcsolgetem Sarjahban. Az ev utolso frappans gondolatait igyekszem megfogalmazni. Mindezt egy ejszakai fullhouse Bombay turn around utan. Reggel 7 ora korul, mikor ultem a buszon hazafele egeszen hasznalhato kepek, erzesek, jol megfogalmazott ideak keringtek a fejemben azzal kapcsolatban mit szeretnek itt majd megosztani. Azon izgultam el ne felejtsem oket. Ez a 4 ora szunditas viszont kellokeppen kitisztitotta a fejem. Vagy inkabb behomalyositotta?

Egy a kicsit az ev utolso repuloutjarol...
Mikor idejottem dolgozni valami meseszeru elkepzeleseim voltak a legitarsasagrol, a kornyezetrol, a luxusrol, es a kollegakrol is. Ezen az uton viszont valami nagyon fekpiszkalt. Mi egy brand vagyunk, elkepzeleseken tuli szolgaltatasokkal es talpig mosollyal, kedvesseggel. Mint a legitarsasag egyik nagykovete (a tobbi 20 ezerrel egyutt) valahogy elvarom, hogy a tobbi kollega is hasonlo szinvonalon, hasonlo kedvesseggel es lelkesedessel dolgozzon. Ha mar egyvalaki tajparaszt, az utasok a tobbit is a bunkoval azonositjak. Es en nem akarom, hogy annak azonositsanak. Mert nem vagyok az. Es a balhet sem akarom elvinni ahelyett, aki a nemtorodomsege miatt tulajdonkeppen azt hiszi, hogy az utasok vannak oerte. En jol vegzem a munkam. Sot. Az utobbi nehany repuloutam alkalmaval talan en vegeztem a legjobban. Es, neha ahogy korulnezek szerintem ezt a tendenciat tartani is fogom. Lehet, hogy genetikai, vendeglatoi vena, de nem birom elviselni, ha nem elegedett az, akit kiszolgalok. Eleg ha egy utasnak megvan a velemenye az olyan kollegak miatt, akik egy pohar vizet nem kepesek kivinni nekik. Es ilyenkor eg a bor a kepemrol. Es altalban nekem kell elsimitani, mig a masik teljesen ures tekintettel, vegtelen egyugyu mosollyal iszogatja a kavejat a konyhaban. Ilyenkor kepzeletben ket hatalmas pofont keverek le neki, majd megolelgetem, es igyekszek feny kuldeni koromsotet eletere. 
Nah szoval ez is egy elmenyem itt. Van ugy, hogy az utasokkal jobban kijovok, mint a teammel, akivel eppen dolgozom. Nincs ezzel gond, kell a balansz, mint tudjuk. 

Nem ilyen indulatos gondolatokkal akarnam lezarni ezt a bejegyzest. 
Nem is tudom igazan, mikent lehetne elbucsuzni ettol a nagyon izgalmas, viharokkal es bekes idoszakokkal teli evtol. Az Oevet egyedul bucsuztatom az Ujevet a nagyobb hitemmel egyutt koszontom. Hitem abban, hogy minden ugy van rendjen, ahogy van. Hitem abban, hogy az almainkert tenni kell, s ha teszunk erte, s figyelunk a jelekre minden lehetseges. Hitem abban, hogy nem szabad feladni, barmilyen remenyvesztettnek is erezzuk a helyzetet, hogy kuzdeni es tanulni, fejlodni teremtettuk magunkat. Hogy a rossz csak a jo ellentete, hogy ugayugy resze a vilagnak, mint a felhok, mint a kave keserusege vagy egy egy osz hajszal a hajzuhatagban. Hiszem, hogy mar azzal is meg lehet valtani a vilagot, ha egy vilagot megvaltottal. Hiszek az oleles es a gondolatok erejeben. Hiszek abban, hogy mindig van egy nem vart segitseg. Hiszek a fajdalomban es abban, hogy nagy tanito. Hiszek a szerelemben es a szeretetben. Hiszek abban, hogy az en hitem segit masoknak is megtalalni a sajat hituniverzumukat. Hiszek a mosoly es a tekintet erejeben. Hiszek a harmoniaban, a fenyben es a sotetsegben, hiszen e ketto nem mas mint egy kotelezo ciklikus valtozas a Foldon. Az ejszaka es a nappal, a meleg es a hideg valtakozasa, amit meg lehet csalni, ha rajovunk a modjara. En rajottem. Ejszakaval szemben, az idovel ellentetesen repulok. Elvezem, ahogy ido elott ram sut a Nap a felhok felett, es elvezem, ahogy a Hold ezustselyemme valtoztatja a felhoreteget alattunk, ahogy van ugy, hogy az esthajnal csillag a legfenyesebb resze a leirhatatlan sotet turkiz horizontnak. A feny mindenhol ott van, ahol a sotetseg is.
Folytahatnam. Legegyszerubben talan ugy kellene megfogalmaznom, hogy hiszek a sajat valosagomban, s hiszem, hogy az igaz. Hiszek magamban es a kovetkezo evben is.
Amint atgondoltam, rajottem. Nem csak hiszem ezeket a csodakat, de ugy erzem mar kezdem tudni is. 

Boldog, hittel es almok megvalositasaval teli 2015os evet kivanok, olelessel szeretettel. 
Nannuscha

Amikor kicsit szetszakad a sziv....

Pillanatok alatt.

Londont mereszen a nyakamba vettem, Karacsony elott valami furcsa varazsa, csilingelo zsongasa van a varosnak. A naplementeben a Big Ben igazi tea izu angol hangulatot araszt a tomegre. Egy forralt borral a kezemben nem volt nehez kicsit lazitanom. Magamba szippantottam a nem is oly rideg angolsagot, majd szokasosan masnap jottem is vissza Dubaiba. De most teli izgalommal. Teli varakozassal, kerdessel. Ido hianyaban egyenruhaba mentem ki ele a repterre. S ezert maximum egy kezfogast engedhettunk meg magunknak. Talan nem is volt baj, mert 3 honap alatt tokeletesen elszoktam az erintestol, a kozelsegtol, az intimitastol. Kerulgettuk egymast, vegtelen zavarbaejtoen, mint akik most ismerkednek, ismerkednek ujra, probalnak elkopott erzeseket elocsalni a szivbol, atengedni magat a masiknak, vekonyitani azt a falat, amit en magam kore epitettem pillanatok alatt, miutan eljottem Magyarorszagrol. Akarattal, tudatosan bombaztuk a jegfalat. Ijeszto mennyire elszoktam az tapintastol, a szerelmes tekintettol, az illattol. Attol, hogy ott van mellettem valaki. Masnapra minden kitisztult. Hirtelen otthonnak ereztem az apartmanom. Sutottem, foztem, egyertelmu volt, hogy ott van velem. Olyan szeretettel es szenvedellyel mostam, foztem, takaritottam, hogy nehez volt magamra ismernem. A szivem megtelt elettel, es melegseggel, mert volt mindezt kinek tennem. Egy parizsi utam szakitott ki a mamorbol. Vissza kellett zokkennem. Parizsrol nem veletlen zeng a vilagban, hogy egy pompazo ekszerdoboz. Az Eiffel monumentalis magassaga, csillogasa, igazi francia sanzonkent folyt at a lelkemen. Parizs egy festmeny. Ahol hazakba lehet belatni, s minden ablak valami mast mutat. Elegans franciasagot, szenvedelyes erotikat, gourmet ajakba harapast, tetoteri festmenyeket es keseredes meg nem ertett almokat. Masnap meg kellett raznom a fejem, hogy kitisztulhasson belole a francia festok altal olyannyira kedvelt pasztell szinu vilagerzes. Ahogy hazaertem, egeszen rendkivuli erzes fogott el, hogy vart otthon valaki. Faradt voltam es nyugos. Es ez nem mult, mert elkezdtem magamra haragudni....mert nem kellene nyugosnek es gondterheltnek lennem. Mert minden rendben, mindenem megvan, ami csak kellhet. Megis elontott az aggodalom, hiszen minden egyes pillanatban kozelebb kerulunk, ahhoz a perchez, mikor bucsut kell vennunk. Vegtelen ostoba dolog. Hiszen honnan tudtam volna, mikent fogom megelni, mikor latom eltunni a gepet a sivatagi paraban. Ketsegbeestem. Mert mar csak belegondolva is elkezdett osszetorni a szivem. Minek szenvesztjuk magunkat? Amit 3 honap alatt felepitettunk, most mintha mit sem ert volna. Az a tudatossag, felnottseg, egyedul allosag, hogy nem kell senkihez sem alkalmazkodni, hogy nem erhet akkora fajdalom, mert a foldrajzi tavolsag kodbe boritja az erzeseket. Konnyebb tulelni ha nem vagyunk egy. Ezzel viszont lehet, hogy elfelejtjuk, hogy leteznek meg erzesek. Nagy amplitudojuak, olyanok, amik az egekbe lonek, puskagolyo erovel, majd visszataszitanak a pokolba. Ezekert regen rajongtam. Mert ereztem magam. De most feltem. Rettegtem attol, mi lesz....Szinte elfeledtem, amit eddigi eletem soran tanultam. Minden spiritualis tanmese megszunt letezni, csak az erzesek maradtak, a panik, hogy erzelmi sulytalansagba kerulok, miutan o elmegy. Hogy a talaj, mint mikor felszallunk a repulovel hirtelen mar nem is letezik. Az otthon, a Karacsony, a sutemeny illat mar nem melegseget es beket ad, hanem hianyerzetet es szomorusagot. Kerdeztem, van-e ertelme annak, hogy nehany havonta ismet ossze kell magunkat kaparni, hogy a tavolsagot ismet megszokjuk es az elviselhetetlenbol elviselhetot kovacsoljunk? S hogy ezt megkerdeztem, a sulyt megosztottam vele is. Jogtalanul bantottam, mert a kerdes hitetlenseget arasztott. Miert nem hiszek? Es egyaltalan minek tudni barmit is a jovovel kapcsolatban? Minek gorcsolni, minek kapalozni, megfesziteni a lelket, turaztatni az erzeseket? 

Teljesen elfelejtettem az "L"-eket.

Lelegezz

Lazits

Lass

Letezz

Lelegezz, mert az elet alapja ez. Hogy varhatnad, hogy barmi mukodjon, ha gorcsben tartod meg a leleKzeted is?

Lazitsd el, masszirozd at az osszes sejtedet.

Lasd meg magad kivulrol, tegy egy utazast magad korul gondolatban.

Letezz, ezek utan vond le a konzekvenciat.

Osszeszedtem magam. Muszaj volt. Nem hiszteriazhatok. Igyekeztem atadni magam a Karacsonynak. Az unnepnek, amit vegeredmenyben tokeletes boldogsagban es vidamsagban toltottunk. Meg az otthoniakkal is beszeltunk, igy teljesebb lett az orom.

Pillanatok alatt elteltek a napok. Pillanatok alatt elerkezett az ido. 

Regen ereztem ennyire intenziven, hogy darabjai omlik a szivem. Ahogy bepakoltunk a borondbe, ahogy a hajnal 5 orai indulas elott fel 4-kor meg fent voltunk. Ahogy a repteren lattam eltunni a tomegben, majd lattam felszallni a gepet. Az lett volna ketsegbeejto, ha nem ezt erzem. Ugyhogy zaklatottsagom ellenere nyugodt vagyok, hiszen mar tudom, hogy mi jelent valojaban nekem. Es ez jo. A vaszomat megint megkaptam. Legnagyobb karcsonyi ajandekkent. 

Italia, Te Kedves!

Ugy akartam volna kezdeni a bejegyzest, hogy leirom, hogy mikor....

Majd ra kellett jonnom, hogy fogalmam sincs mikor. Az ido szamomra mar nincs, a datum, az orak mar egeszen keveset jelentenek. A biorutmusom mar nem az altalunk hasznalt mertekegyseghez kotodik. Nem, ne gondold, hogy barmifele spiritualis modszer utjan szimplan csak a sejtoregedest tartom idonek es ezt gyakorlatban is elem. Nem. Annyi csupan, hogy nekem az ido merese mar a rosterem, beosztasom alapjan mukodik. Orakban merek, esetleg napokban. Mikor kell indulnom, mikor erkezem, eppen a vilag melyik pontjan hany percet, orat tolthetek el. Ott mennyi az ido, itt mennyi az ido. Igy talan azt az illuziot is megelhetem, miszerint nincs ido, azaz az oregedesemet nem kotom a ora mutatojanak masodpercenkenti ritmusahoz. Vagyis en vagyok maga a ritmus, a sajat idozonamban elek, es igyekszem ehhez hozzaszoktatni a testemet is. 

Hogy altalaban 24-30 orakat tolthetek egy egy varosban, sokan kevesnek gondoljak. Pedig nem az. Es erre igen hamar rajottem. Igy meg csak az esely sincs arra, hogy megunjam az adott desztinaciot. Mindent igyekszem kihasznalni. megnezni, de a legfontosabb, hogy a varos bukejat, aromajat szellemet erezzem. Ha ezt meglelem, elegedett vagyok, es nincs szuksegem arra, hogy meg tobb turistadesztinaciot meglatogassak. Igy volt ez Milanoban is. Egyedul indultam utnak, esett az eso. O a regi jo cimboram, az a friss illatu huvos decemberi eso, ami ilyenkor eszak-olaszorszag varosait mossa. Csak belevetettem magam, mindenfele terkep, iranymutatas nelkul a divat egyik fovarosa szurke forgatagaba. Mindenki jol oltozott. A nok makulatlan, draga ruhai a hetkoznapi viselet reszet kepezik ott. A ferfiak elegans, reklamfilmbe illo kinezete miatt neha a helyere kellett tenni az allamat. Milanoba vasarolni kuriozum, hangulat, elmeny. Meg nekem is, aki megtagadva noi mivoltomat, nem szeretek penzt kolteni holmi ruhakra, cipokre, taskakra amiket ugyis hamar megunok... De Milano magaval ragadott. Ahogy az a zsenialis capuccino is, amit egy idosebb hazaspar kavezojaban ittam. Felejthetetlenek az olasz izek, nem csak a kave, de a bor eseteben is, amit elozo este ittam egy olasz dinasztia generaciokon keresztul vezetett autentikus ettermeben. A bor, a pizza, a kave, az izek, illatok kavalkadja olaszul karattyolo es mutogato pillangokat varazsolt korem. 

Milano mas. Milano nem igazan olasz. Nem annyira olasz, mint Roma. Roma, ami a tarsasag nelkul lehet, hogy nem adta volna meg magat nekem. Ujra rendkivul fiatalnak es felelotlennek erezhettem magam. Ahogy tizen, tobbek kozott kapitanyunk nekiindultunk meghoditani Romat, volt bennem valami nagyon nyugodt, felelmetesen higgadt erzes. Aztan izgalomma valt, ahogy a belvarosba ertunk. Majd elegedettsegge, ahogy egy hatalmas pizzat ettem, majd szepen fokozatosan boldogsagga, ahogy atnevettem magam fel Roman, nevettem ugy, ahogy regen tettem. Mint egy fesztivalon, ahogy sosem gondoltam volna, kozvetlen fedelzeti fonokeimmel, kapitanyunkkal, kollegaimmal olyan felszabadultan rottuk Roma kicsiny utcait, mint ahogy nehany evvel ezelott tettem valahol a Duna partjan. Elokerult a spumante, a habzobor, a pezsgo, s igy masztunk fel, nevetestol es eneklestol erotlenul a Tevere tulso partjan allo dombra, melyrol letekintve Romara, az csillogo kis ekszerdobozkent tukrozte vissza az egboltot. Csillagok. ugy megorultem nekik. Regen lattam ennyire tisztan oket. Dubaiban neha osszekeverem a csillagokat a folytonosan kozlekedo repulogepekkel. 

Nem tudok nem mosolyogni, ahogy irom ezeket a sorokat. Nem tudok nem szivem teljes melegsegevel visszagondolni erre az estere. Mintha mar ezer eve ismertem volna ezeket az embereket. Ahogy masnap az egyenruhaba megjelentunk, tartva a kollegaris viszonyt, minden ugyanolyan volt, mint 24 oraval elotte. Csak eppen a mosolyunk volt oszintebb, es a szemunkben ott bugyborekoltak meg a spumante apro buborekjai, az elmeny romai hangulatu energiai. 

Es akkor hirtelen beutott a balansz.

Az a voros csiraju balansz.

Erkezett egy e-mail, hogy egy gimnaziumi iskolatarsam ongyilkos lett. Fiatalabb volt nalam. Nem voltunk se joban se rosszban. Nem ismertem igazan. Mert nem tudtam megerteni. Tul sokat tudott. Tul nagy volt a teher. Hiaba probalta magat kifejezni, ritka keves ember erthette meg, mit is szeretne ezzel uzenni. Nem talalt beket emiatt. Pedig o nyomot akart hagyni, egyetlen celja az volt, hogy ertsek ot az emberek. Zenelt, filmeket keszitett, irt, megprobalta majdnem minden modjat annak, hogy emlekezzenek ra. De senki nem ertette az uzenetet, igy ugy dontott, hogy azon a nyelven hagy nyomot, amit az atlagos emberek is megertenek. Megoli magat. A tudatossaga itt veget is ert. Remelem tudta mit tesz. En ezuton gondolok ra.  

A harmonia mindig utat tor maganak, boldogsagban keseruseg, keserusegben boldogsag. Ez az elet egyik alaptorvenye. De ezt mar tudjuk. 

Dream is a serious thing.

Tenyleg az. Es erre nincs is jobb bizonyitek mint amit mostanaban tapasztalok. 72 ora leforgasa alatt a vilag egyik pontjabol utazok a masikra nem torodve az idohoz hozzaszokott testem faradt ritmusaval. Kezdek hozzaszokni ahhoz a furcsa erzeshez, hogy mindenkit ismerek, vagy lattam mar magam korul. Ugyan sosem talakozom utjaim soran egy es ugyanazzal a kollegaval, sosem ugyanaz a csapat, nincs egy ugyanolyan perc, ugyanolyan szo vagy erzes. Hiaba, kenytelen vagyok alkalmazkodni. Mint egy kameleon beleolvadok a kornyezetembe, amit aznapra dobott a gepezet. Beleolvadok a ceg imazsaba, a repulo jumpseat-jebe, a piros kalapomba a mosolyomba es a gin tonikba amit keverek az utasoknak. Az ut vegere ugy erzem, mintha mar reges regi cimborak lennenk a tobbiekkel. Gondolatokat osztunk meg, viccelodunk, ismerjuk egymast. Majd visszaerkezesunkkor csak arra teszunk emlitest, hogy remeljuk repulunk meg egyutt. Tudjuk, hogy erre az esely 1 a 20 ezerhez. Aztan mar a hazafele vezeto uton nem is emlekezunk azoknak az embereknek a nevere, akivel egyutt soroztunk, vagy setaltunk, vagy beszelgettunk egy jot a vilag valamelyik nagyvarosa egyik kicsiny setaloutcajaban. 

Mauritius az Indiai ocean zoldeskek vizebol kibukkano gyongyszemek egyik legvarazslatosabbika. A Fold nevu bolgyo deli arcan torekszik ki a tenger melyebol, hogy bizonyiteka legyen minden embernek arrol, hogy a Paradicsom letezik. Nem gondoltam volna, hogy ilyen helyen is ketelyek gyotorhetnek. Mikozben elveztem a kek eget, s ahogy a palmafak arnyeka simogatta az arcom, labamat pedig a tenger melege, nem nagyon mertem elhinni ezt a turkisz szinu mamort. Zavaro szurke folt volt a szikrazo napfenyben az a gondolat, hogy kell lennie valahol valami hibanak. Mert semmi nem tokeletes, es ez  pedig nagyon annak tunik. Kell lennie sotetsegnek, de most nem talaltam, a balansz most a hihetetlen jo fele fordult hirtelen es en nehezen hittem ennek. Felre ne ertsen senki. Veletlenul sem akarom magam sajnaltatni a szokasos ambivalenciam miatt. Szo sincs ilyenrol. Csak megkerdojeleztem, hogy megerdemlem-e ezt a luxust. Valoban megdolgoztam-e azert, hogy ilyen elmenyeket szerezzek. Megprobaltam magam meggyozni arrol, hogy igen, megerdemlem. Mert mertem komolyan venni az almokat. Az almokat, amik nem veletlenul jonnek. A gondolatokat, amik sziven csapnak, amik egyertelmuek, tisztak es igazak, nem szabad figyelmen kivul hagyni. Az almok komoly dolgok. Vezetnek, utat mutatnak, irany adnak. Vajon miert van annyi ember mostanaban, akik nem talaljak az utat, akik csapodnak egyik kenyelmetlensegbol a masikba....mert nem mertek arra furcsa, valahogy elnyujtottan, monotonan, lagy noi hangra figyelni, ami ki tudja honnan erkezik, csak jon, es amire figyelni kellene. 

A balasz megerkezett vegul. Szep csomagolasba oltoztette magat. Annyi hianyzott, hogy megosszam ezt az elmeny azokkal akik a legkozelebb allnak hozzam. Sot, tovabbmegyek. Az egesz vilaggal. Nem facebook formaban, nem bloggal, s egyebbel. Milyen csodas lenne a vilag, ha mindenki resze lehetne a masik boldogsaganak. Ha latnank, amit a masik, hallanank, ereznenk. Ennek kiserletet en csak ilyen formaban tudom meg megtenni. Irok es probalom a harmoniat fentartani. A Foldon es Odafent, valahol a ket ut hataran mozogni, ahogy fizikailag is mozgok, ott 40 ezer lab magasan, ugy lelekben is, szellemileg is. Nem elszallni, nem is a talajhoz ragadni. Igy arra a konkluziora jutottam, hogy ezert a szivarvanyos eletert megdolgoztam, sok lemondasomba kerult, sok erombe, meditaciomba. Igy lett szivarvanyos. Mindenfele szinnel koritve. 

Hongkong.

Kod, szmog, magasra nyujtozkodo apro ablakos epuletek, elkepeszto kikoto, vegtelen logisztikai halozat es hatalmas teherhajok, melyek a vilag osszes pontjara szallitanak szorgos kis emberek keze alatt keszitett arukat, fillerekert. Mintha utcak nem is leteznenek, eltakarjak oket a magasba nyulo hazak, az utcakon tomeg, fel perc alatt el lehet veszni. Nem erzekelni, mikor sotetedik, mert az utcai reklam tablak szinte nappali feny varazsolnak a hompolygo tomegre. Egy egy luxus epulet kozott megbulyik egy romos, koszos haziko is, csak sejteni lehet kik lakjak. Alig beszelnek angolul, csak beulok a taxiba es a terkepre mutatok. Felmegyek a kilatoba, remelve, hogy nincs akkora szmog es kod, hogy ne lassak semmit ebbol a varosbol, mely egeszen specialis meredeksegre epitette lakoinak otthonat. Fent vagyok es lenezek a vilagra. Itt-ott villodzo fenyek, melyek megvilagitjak a varos kulonleges tejszinu aurajat. Csak bamulok es elkepzelem mennyi embert is tart fogva ez a varos, ez a metropolisz, ez a monumentalis vilagvaros, melyre most csak ugy lenezek. Lassan 40 oraja volt, akkor hogy nem aludtam, s olyan 16 oraja, hogy nem ettem semmit. Tobbedmagammal bemereszkedtunk a varos surujebe. Barok es lokal ettermek sorakoztak fel elottunk. Ettunk ittunk, es a faradtsagtol valahogy ugy erzekeltem, hogy egy jatszoteren vagyok. A vilag jatszoteren. Olyan bolygon, amirol eddig azt hittem, hogy ismerek. Most kezdem eszrevenni...egyaltalan nem ismerem. S milyen jo lesz megismerni. 

Szoval hello kedves Vilag. Jovok!

Nannuscha