Nannuscha balladája 2016

Január

Te édes leander illatú csók a verandán.
Te san diego-i karakán hajfonat és Párizsból oly nagy lelkesedéssel hozott sajtok bűze.
Tökéletességedben a barcelonai szőlőültetvény délibábján engedtél  járni néhány méterrel a Föld felett.
11 hónapja várt pilóta egyenruhába bújtatott káprázatod márványlépcsődről verődött vissza s úgy vakított el mint valami kamaszlányt.



Február

Engedtél belerepülni illúzióm aranycsillámos örvényébe.
Ebben a csalókásságban egy jókora pofonért gugoltam le business class ülésed mellé Barcelonából a sivatag felé repülve.
Érzelmi tompulást New York pocsolya keringője és a ceyloni szökőnap hozott megizzadván.
Jól elillantál előlem Te február, magaddal víve a józanság igéretét is, hagyva magad után szirupos ködképet.




Március

Te hedonista rüfke.
Uniformisba öltözött kéj és vágyálom, hajnali részegség, shanghaji párafoszlányokkal kibélelt bátorságveríték.
Dugóhúzóütemre kirakott magyar-francia mondatkáosz.
Hogy én idegent mégsem érezném magamba engedni...hát akkor ki mást ha magunkhoz képest mindenki idegen e világon?
Így mulatok magamon görcsös akarásomban, mikor véletlenül szerető lettem egy pillanatra.



                                                   
Április

És a düsseldorfi hotel bár hangszórójából szóló sertompított zene.
Ezt énekelvén miniszoknyám illetlenül tapad feszült testemhez miközben újra mézesmadzag illatú jövőképet hintek el magam előtt.
Mert ígéretnek nyoma sincs akkor.
Ahogy nem volt, mikor múltam ismét jelenmmé akarta magát fúrni szappanos csúszómászósságában, de aljasan, mert nem csak belém de másba is éppen paralell.



Május

Kórházszagú tünetek dervizstánca körülöttem.
Nem értek én abból semmit sem, pedig fordítják.
De én csak nyögtem a jövőt míg egy napsütötte londoni délután akkora nyaklevest mért rám, hogy kénytelen voltam végül tovaengedni azt a katalán lidércet, hiszen merre is szaladtam volna vele, ha nem volt annak se iránya se lendülete sem.
Május holtában landolt a vasmadár, elengáns revűjét kölcsönadva nekem, turbékolva egy kis hisztériával leltünk ismét évekkel azelőtti mivalónkra ott a Dunakanyarban.




Június

Kezetráztam a pokollal és mennyel.
Egy színházi tragikomédia egyik szerepét hibernáltságomban játszottam el, nem ám méltón ahhoz amit én akkor azokban az időkben érezvén - hogy az ember megbízhat vakon a másikban.
Közben mauritiusi vízeséscsókok, kantoni viharfaágak, new yorki elfeledni-kívánatosság, budapesti egyéjszaka.
Nem is dühösség, talán szívfacsargás volt énbennem, mikor ebből a könnyes mozdulatlanságból egy rumba kizökkentené és a bizalmasság új talajt talála magának, hogy gyökeréből egyszer virágzó akácfa lehessen és ne titkos szerető többé mint akkor március origóján.



Július

Vamp lettem de csak a sivatagban, ott valahol a lakásomtól 7 percnyire.
Sáskajátékot élvezvén nem tudom akkor még milyen baklövést követek el válaszaimmal, ahogy kanyarodunk egymásba és egymásból kifelé mindig megvárva hogy ájulásunk után rezzenéstelen érzelemmentességet erőltessek lelkemre.
Ábrándos becsapós ábrándtalanság ez, hiszen a szívem már öntudatlanul is feltört.
Művészetkedős kedvemben a balatonfelvidéki zivatarosság elöl egyértelmű akarással menekültem őfelé, ő pedig elfelé énelőlem.


Augusztus

Ausztrál esőcseppek mosogatták össze magukat a sivatagi füsttel.
Összemosogatva akartam volna lenni ővele, összetáncolva vagy összefestve - bőrébe bújócskát játszani önfeledt mivalónkkal tízig számolni csupán de nem százig.
Ebbe a nagy akarásomban nem tudtam mit jelent elkésni a szavakkal vagy lemaradni érzésekről - egyáltalán el lehet-e mulasztani vágyat és egymáslelkébenlevést?
Gonosz sértődés hollórepüléssel és színesen lengő szoknya a lassítás időmámorában, ahogyan kérdőjelem megjelenik előttem - ugyan hogyan fogom én ezt már megint túlélni?


Szeptember

Összekevervén a jót a rosszal kancsalul fordult meg ez a trükkös világ körülém.
Az őszbe hajló san franciscoi biciklipedálok árnyéka dübörgette meg élniakarásomat és a balatoni, szinte rikítóan makulátlan este szórta rám levendulaillatosan a múlt igazrafordulását.
Énbennem és őkbennük nyakkendőigazításba kezdett a jelen.
Hogyne szeretnélek benneteket a kurva életbe?
Huszonkilences számot hordván, magamra bosszankodva nézek egyre tisztább tökrümbe akkor ott a nyugat-afrikai fülletségben - hát érzéssel betegséggel látomással és énmagammal küzdeni jelenté a felnőttkort így életem nagyteljében?



Október

Kisimulni látszik a mindenkoron átélt karma.
Oda-vissza már-már csip-csip csókát játszanak lelkeink, mikor egyszer ővele, aztán teveled öleljük egyre nyitotabbá a mibennünk akaródzó egymásbalétezésünk kapuját, még amolyan időben is mikor vágyakozásom igazi etüdje az elszállt és elkésett érzés felé meredvén konfuzálódik ott egy japánkert belsejében, egymagammal hadakozván.
Mi a frászt akarok én meg mostan?




November

Szívszellőztetés és Afrikamámor.
Hajam kócósan kapaszkodik a csillagos mindvégtelen felé abban a hirtelen orkánleheletben ott délen.
Kicsit elfogadva a világ milyenségét, kicsit remélve azt a gondolatot mely énbennem bárdolatlanul fogantatik  - hamár üzensz s én is üzenem: itt vagyok teneked ismét és még mindig.
Megkarcsúsítottam kívánalmamat már mindfelé, egyetlen epekedésem a lelkemben kívánt szabadság ha olyan valóban létezik.
Vagy talán a boldogság?
Hát van e kettő cimboraságban egymás maflásai nélkül?



December

Teaszürcsölés a bostoni esőben és a koppenhágai karácsonyzavar.
Bejáratokat engedek lanyha cyber liezonoknak mert gondolám kétségbeesésemben: ideje volna végre találni valakit énmellém.
Már azt sem tudom ebben a riadtságban kitől mit és hogyan kérdeztem mert egyre csak az a festmény néz farkasszsemet énvalómmal amit már régóta oda kellett volna mázolnom őképére erővel dühvel és csalódással.
Infúzióájulás az egyedülmaradásba, de nem vesződség ez inkább erő és magabizalmasság a lelkemben mert elfeledni kívánok én mindenkit, hogyan aztán magamat a földre mély gyökerekkel helyezvén ágyúként robbanhassak a jövőbe, őbelé és tebeléd.
S Ti eztet még nem is sejtitek.


Nannuscha