Csak lélegezz

A Nap valóban felkelt ma is. Sőt! Süt is! Mégsem hazudtál. Soha nem hazudtál arról, ami jönni fog. 

A józan ész elvesztése krízishelyzetekben borzasztó érdekes dolog. Az elme, mintha egy sötétzöld, de átlátszó fátyolba burkolózna. Átlátszó, mert láttam, hogy mit kellene cselekednem, éreztem, hogy mi lenne a legjobb, de az örvény, ami mellettem kinyílt magával ragadott. Sötét volt az az örvény de nem egyszínű. Tele volt olykor-olykor megnyugtató, kellemes, biztonságot adó színekkel is. Folyamatosan engedtem magam bele a szivárványos összemosódottságba, és olyan emlékek zúdultak rám, aminek nem is adtam nagy jelentőséget azelőtt. Végigfutott rajtam minden érzés, minden tekintet és pillanat. Nem tudtam anélkül belefúrni magam ábrándom pihe-puha ágyába, hogy ne akartalak volna érezni. Ha csak a kezedet érinthettem volna meg, megnyugtattál volna. De nem voltál sehol. Fent álltál a racionalitás sötét vaskapus vára előtt, és vártad, hogy bemehess rajta...hogy végre magad mögött hagyj egy illúziókból felépített kacsalábon forgó kastélyt, s benne engem. 

Az örvény folyamatában magába szippantva üvöltötte a fejembe, hogy rossz vagyok. A rossz minden értelmében, minden szintjében és gonoszságában zúgott a fejemben visszhangosan a saját ítéletem magam felett. Beleszédültem. 

Mert ami igaz, az igaz. És ha nem csupán egyszer fordul elő, akkor még igazabb. Milyen nehéz lett volna elengedni magam, hagyni, hogy az örvény teljesen elnyeljen, a sötétség átkaroljon, és a fulladás valóságba torkoljon....minden sötétség után legalább ugyanannyi fény rejtőzik. Milyen könnyű lettem volna, ha hagyom, hogy a fájdalom egy lélegzetvétellel átitassa a lelkem. Átengedni magamon és elengedni. Milyen ésszerű lett volna, ha így cselekszem, s nem zavarlak többé. Mennyire hatalmas erő kell ahhoz, hogy ezt a parányi selyemfonalat kettévágjuk?

Rossz álom. Reménykedtem én, ostoba buta liba....mint minden elkövetett hibája után. Van egy pont, amit már nem lehet megbocsájtani. És ezen nincs mit ragozni. A nem nemet jelent, az igen pedig igent. Ennyi. Aztán majd lesz két puszi meg egy ölelés...

...és végre nem dühből és ingerültségből írtam. Köszönöm!