Félévfordulóra

3 nap híján fél éve hagytam magam mögött szeretett kis országomat, hogy valami rendkívülit élhessek át, tapasztalhassak, tanulhassak a Világból, a Világ által. Annyit már biztosan tudok, hogy a levegőben akaratomon kívül mindent sikerül elengednem, elfelejtenem, minden problémám elszáll a magunk mögött hagyott kondenzcsíkkal együtt s elpárolog néhány másodperc alatt. Ahogy tekintek ki az ablakon a táj alattam úgy változik, ahogy az élet is elénk tárja különböző lehetőségeit - csak mi hajlamosak vagyunk nem kinézni az ablakunkon, bebábozódni és nem megcsodálni azt, ami körülöttünk forog, mozog, él, minden pillanatban valami egyedi a világ és az élet lenyűgöző metamorfózisa. Meghódít. Ahogy a Himalaya egyre nagyobb, felénk magasodó hegycsúcsait is elképedve nézem. A hegyek, a csúcsok hangtalansága a fülemben cseng, a béke és a tisztaság a ridegség helyett megtisztít, ahogy látom a keleti csúcsokon megcsillanni a Nap első sugarait, míg nyugati oldala szinte kéken vibrál a fénytelenségben, megborzongva a látványtól csak abban reménykedtem, hogy soha nem fogom elfelejteni ezeket a képsorozatokat.
Pekingbe érkeztem, a világ egyik legnagyobb és talán legérdekesebb metropoliszába. Sokat töprengtem azon, hogy a különböző népek mind 'más bolygóról' érkeztek. Olyan alapjaiban vett különbözőségek mutatkoznak nép és nép, szokás és szokás, vagy akár kinézet és kinézet között, hogy az eredetet  egyezőségét szinte boldogan meg tudnám cáfolni. Bár ha ezt meg akarnám cáfolni, akkor nem hinnék a 'minden egy' elméletben, abban a nagy valamiben ami oly sok millió évvel, vagy néhány pillanattal ezelőtt történt, vagy fog történni...vagy most történik, az egyből keletkezett végtelen és a semmiből lett mindenben, vagy akár fordítva. Ha viszont így van, akkor a mutáció oly módon elfajult az emberiség fejlődésében, hogy ijesztő különbségeket produkált életformánkban, testfelépítésünkben, gondolatainkban és szellemiségünkben is. Amennyiben így tekintjük, akkor a különböző vallások is egyfajta mutációi az eredeti - számomra eredeti - univerzális Isten hitnek, azaz a magamban és mindenkiben lévő hitnek. Vagyis minden egyes új gondolat egyfajta variánsa az előzőnek, asszociáció, gondolati tágulás, elméleti bővülés, melynek teremtő ereje, manifesztációra hajlamos energiája bővíti tovább az önmagában már az anyag miatt is táguló teret és időt, a mindenséget, a kozmoszt.
Szóval Peking. És a Nagy Fal. Tényleg nagy. Ezt nem csak a látványból derült ki, de abból is, hogy egészen jó fizikumom mellett is többször meg kellett állnom, hogy pihenjek, míg a hegyek-völgyek között az ősrégi, lekopott lépcsőkön másztam fel s le. A hegyek körülöttünk úgy tornyosultak, mint őrző távoli bástyák, nyugalommal és a sokat látott tudásukkal lélegeztek együtt a Földdel s az oly közeli ég határaival. A néhány celsius fok ellenére kimelegedve, pirosló arccal és nagy nevetéssel csúsztunk le a bob pályáról, melyet az olyan infantilis turistáknak alakítottak ki, mint amilyenek általában mi vagyunk, akik a libegő vagy a gyaloglás helyett némi izgalmat is szeretnének, az ilyenkor amúgy is magas adrenalin szintet megtetézve. A Pekinghez képest meglepően friss levegő miatt éhesen értünk vissza a városba, ahol egy olyan helyi éttermet sikerült találni, ahol a székeken és asztalokon kívül minden nagyon furcsa volt. A pincérek bársony lila öltözéke, a mellettünk lévő teremben a családi találkozó, ahol természetes volt a kiabálás, a balkáni mosdó, a rengeteg mennyiségű  bizarr étel, amit megosztva fogyasztottunk, a kellemes zöld tea, evőpálcika miatt begörcsölt kéz és némi rosszul lét a gigantikus mennyiségű vagy minőségű étel miatt.

Ahogy egyik bejegyzésemben is említettem, azt hiszem a munkám, az utazás az én kábítószerem. Rászoktam s hiányzik, ha nem csinálom, minden kellemes és bosszantó tulajdonsága miatt vagy ellenére. Legutóbbi utam igazán nagy kontrasztot engedett mutatni a kínai járattal. Frankfurt, Európa pénzügyi, közlekedési és kereskedelmi centruma, bankok és tőzsdék fellegvára és kedvenc fánkozós helyemnek otthona. Németországért amúgy is rajongok - bár nem tudom honnan ez a lelkesedés, egyszerűen szeretem a rendezett, logikus és tiszta gondolkodást, a városok makulátlanságát a minőségi életet. Csupán 3-4 órás sétát tettem a belvárosban, igyekeztem magamba szippantani az európai levegőt, az európai egyáltalán nem plasztik hangulatot, úgy kortyolni a sörömbe, hogy tudom, hogy tudatában vagyok milyen kivételes dolgom van ott a Römer Platzon, ahol zenei kíséretként egyik kedvenc éteri hangszeremen (Hang drum) játszott egy fiatal srác. Micsoda 'europanizált' érzés. Magyarként egy angollal és egy cseh lánnyal, Németországban, egy állítólag svájci hangszert hallgatok.
A Világ kitárul s én pedig élvezem, hogy az én gondolataim és tapasztalataim, élményeim is hasonló ritmusban pulzálnak, egyre nagyobb amplitúdóban. Már sejtem, hogy hol s mit keresek, kutatom a hátteret és igyekszek jelentést adni minden mozzanatnak, pillanatnak a világban. Okkal zajlik körülöttünk minden...és én ezt úgy szeretem.
Folyt.köv.