Arról, hogy néha elkésünk és néha egymás bőrébe bújunk.

Azt hiszem elkéstem. Elkéstem az érzések találkozójáról. Lekéstem arról a percről, amit a lelkek jó régen megbeszéltek egymással. Lekéstem arról hogy Te szeretsz s én szeretlek. Lekéstem arról a beteljesülést ígérő jamboriról amit talán már másfél éve vártál.
Azt hiszem elkéstem. Én. A testem. A fizikai létem. Elkéstek a szavaim, amit olyan jó előre megterveztem. Elkésett a nyakad köré font karom is. Mert nem voltam ott ahol Te. Nem voltam olyan közel, hogy halld, még akkor is, ha ki nem mondom soha.
Azt hiszem elkéstem. De csak egy kicsit. Mert az érzés végül megérkezett belém. Egy viharos reggelen. A villámcsapással együtt élesztette újra a szívem, Tőled ezer mérföldekre.  Az érzés, ami akkor hatolt belém ott volt valahol az éterben a lelkek dínomdánomján - tudod, amit száz meg száz évekkel ezelőtt megbeszéltünk..... De Te nem voltál sehol már akkor. Valaki más lelke ihletett meg egy magányos ausztrál délutánon. Az Ő lelke nem késik, annál sokkal belevalóbb, Neked pedig eleged lett, hogy az enyém még mindig nem érkezett meg hozzád.
Azt hiszem elkéstem. Így Te kulcsra zártad előttem életed, mialatt én rohantam feléd. Talán még a kulcsot is elhajítottad a kozmoszban.
Azt hiszem elkéstek a szavaim. De az érzések sosem késnek. Soha! Csak van úgy, hogy csupán kettőből az egyik érkezik meg az éteri randevúra.

Néha a bőrödbe bújnék. Úgy nézném saját önvalóm. Micsoda egoizmus, micsoda önzőség. Látnám, ahogy Te látsz engem. Belenéznék a tekintetembe és elmosolyodnék a mosolyomon. Egy whiskey-vel a kezemben ülnék a kanapén s nézném, ahogy az ecset a kezemben aranyszínű, értelmetlen sávokat húz a vászonra. Megfognám a kezem és egy 60 évvel ezelőtti slágerre rumbáznék velem. Vagy letörölném a könnyeim, amint elkapna egy kis érzelmi zárlat. S ahogy a bőrödben vagyok vágyakozva veszem el a tekintetemben. Értetlenkedve nézném végig, ahogy hajnalban csendben hagyom el az apartmant, hogy fel ne ébresszem magam. Kérdezném magamtól, hogy mikor jövök ismét. S hallanám a bizonytalan válaszomat arról, hogy nem ígérhetek semmit. Az ékszereimet otthagynám mindig nálam, hogy legyen miért ismét találkozni. Ha a bőrödbe bújnék tudnék franciául. Úgy mondanék egy-egy szót nekem. Ha a bőrödbe bújnék egyfolytában azt kérdezném: Mikor lesz az, mikor a bőrömbe bújhatok, s Te a bőrödbe bújhatsz?