Állapotváltás

Úgysem fogom befejezni ezt a kis szöveget, mert nem lesz konklúzió, befejezetlenül fog tátongani és nem fog tetszeni, mert mindig ki kell találni a végét. Mert nem lesz neki ilyen.
Bármilyen állapot üljön is rajtam, nincs az a pillanat, mikor én azt a tökéletességgel magával vonnám veszedelmébe.
Ma délután kinéztem az ablakon és egy érdekes szívszorítással megfűszerezett sóhaj tanácsát követve beállítottam a zenéket a gépemen és bebújtam az ágyamba. A függönyt nem húztam be, mert látni akartam, ahogy szürkül az idő, havazik majd megint nem,feltámad a szél és a napos, felsős percek váltakozása megengedi, hogy képes legyek arra gondolni, hogy mint ahogy a ború, úgy a kellemetlen érzésem is elmúlik egyszer. Mindegy egyes új dalnál keserédesen vettem tudomást a kis fénycseppről az arcomon. Vagy azért, mert valami elmúlt, vagy azért mert a jövő kilátástalansága megremegtette alattam a talajt, amit én építettem nagy munkával a lábaim alá az utóbbi időben.

Aztán elaludtam. Utaztam. Menekültem. Sírtam. Nevettem. Féltem. Felizgultam. Éhes voltam. Aztán hánytam. Alkudoztam és csaltam. Teleportáltam és repültem a zene ritmusát követve. Átöleltem az álom és a valóság terét és idejét. Álomba húzott minden érzés, gondolat, cselekedet...de a zene, mint valami szög, amibe épp akkor akad bele a kabátunk, mikor éppen a legsietősebb a dolgunk...itt tartott. Minden egyes hangnak a tudatában voltam.
Felriadtam. Arra, hogy álmodom.
És hogy besötétedett.


U.i.: A mai zene: www.youtube.com/watch?v=4KEEXyRL0qE