Nyár. Napsütés. Szokásos kétségbeesés, hogy nem tudom mi lesz az életemmel. Hisztik, nem is kicsik. Meg nem valósított ötletek tömkelege. Pont...és aztán mintha kicsavartak volna. Olyan szintű fájdalmat és elveszettséget éreztem, hogy a sokk, amit ettől kaptam felrázott, a levegő, amit vettem megtisztított, a mozgás lenyugtatott és 2-3 nap leforgása alatt más ember állt a tükör előtt, mint amilyen azelőtt visszatekintett rám. Pontosan tisztában voltam a lehetőségeimmel, a szabadságommal, amit kaptam. Inkább voltam boldog egy idő után, mint megkeseredett, önmarcangoló nő. Olyan eszközöket adott kezembe az ég, amiknek köszönhetően a lehető legtartalmasabb dolgokat kezdhettem el művelni. Olyanokat, amik által már nem volt kétségbeesés. Olyanokat, amik segítségével pontosan ismertem a jövőmet. Megszűntek a hisztik és az ötletek napról napra realizálódtak kis életemben. Igen, kicsavartak. A jó irányba.
Ekkor kezdtem el pingálni. Mivel mással kezdtem volna: fibonacci. Amatőr képek hada árasztotta el a szobám. Minden egyes ecsetvonás egy teljes meditációval ért fel. Kikapcsolta az agyam, a kósza gondolatok szárnyat kaptak, a feszültség rávetődött a vászonra érdekes színeket hozva ezzel világra.
Nyitott erkélyajtó, madárcsicsergés, keserédes mosolyok...és a vászon, az ecset meg én. Roppant sokatmondó kép. Esténként nem is kezdhettem mással a festést, mint egy pohár vörösborral. Egy-egy korty erejéig meg-meg állva, miközben szemet vethetek újonnan alakuló művemre. A zene a háttérben válogatott volt. Végtelen szenvedéllyel hallgattam jazz-t, swing muzsikát és sokszor meditációs vagy klasszikus zenét. Mindegyik dallam elérte, hogy másképpen mozogjon kezemben az ecset. Volt, hogy mint egy hurrikán felpörögtem, néha viszont teljes kábulatban és lassúságban véltem magam felfedezni. Sokszor olyan vágy fogott el egy-egy forró zene által, hogy muszáj voltam másik számra kapcsolni. Volt, mikor kicsattantam a megfoghatatlan és feltétel nélküli boldogságtól.
Előfordult az is, mikor magányomban nem vágytam volna mást, csak hogy valaki üljön le a festőállványom melletti fotelbe és egy pohár borral a kezében nézze, ahogy belefestem magam a képeimbe. Kövesse végig az összes mozdulatom a szemével és merüljön el a gondolataiban, amit kiváltok úgy, hogy azok és az én röpke képzelgéseim és érzéseim valahol az univerzumban találkozzanak és végtelen erővel fonódjanak egybe jelt adva ezzel a materiális világon festő és borozgató énünknek.
És ilyen még lehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése