Millió cím forog

körülöttem mintha valami csillag lenne születőben, és súlya, tömege olyan nagy volna, hogy az összes környező bolygót, meteort, port, kavicsot, "űrcsürhét" magába akarná olvasztani, szülni ezzel egy vadiúj galaxist. (és még csak a bejegyzés címével foglalkoztam, s nem az engem ma válaszra kényszerítő -igazából valamilyen szinten banális, DE! - nagy változást kikényszerítő kérdéssel.
Ha ez a kérdés ilyen hatással van rám, hogy tudnék meghozni, egy valóban életbevágó döntést? Vagy ez is az lett volna?
De most komolyan?

Apró pici, gömbölyded, lekerített formák. Több tér, kuckós, sarokban tűz mellett olvasós, sötét, ám vidám színek kavalkádja, tipikus provence-i hangulatot varázsolós...Nannuscha nekikezd a dekoráció készítéséhez.
Bepörgök. Aztán a szívem nem enged több adrenalint elviselni. Jah, csináljuk. Nem engedhetem meg magamnak, hogy mást mondjak. Ha mást mondanék: csalódás, megalkuvás, gyávaság érzése fogna el. Pedig mint ahogy régen lefestettem magam: na pont ilyen nem áll szándékomban lenni. Néha hallgatni kell az ősi mondásokra, a barátok jóindulatára, az öregek tapasztalataira, a szülők óvó szavaira, a saját motiváló benső hangjainkra. Ezt a hangot most valami, mintha elnyomta volna bennem. Pedig nagy nagy robajjal tört ki egy rég kikívánkozott sóhaj.


Felnőtté válás.
Kettős érzés.
Nem bírom tovább, szabad akarok lenni. Nem azért, mert nem kényelmes itt, mert nem kell vasalni, meg mosni, meg főzni s miegyéb...a lelkem vágyik a szabad mozgásra. Nem akarok beszámolni, nem akarok függni, s úgy érezni magam, mint aki tartozik valamivel. A saját nyugalmamat keresem, a saját keresztemet cipelve.
A problémák is feltöltenek, ha pontosan tudod, hogy csak Te tudod őket megoldani. Más ne szóljon bele, mert beleérne a kis lelki körforgásod bonyolult spiráljába. S az megszabván az irányt, egy új folyamot indítana el, ami egy másik ösvényt taposna ki, ami lehet, hogy nem is Tied. Már nem éri meg. Nem véletlenül nő fel az ember. Azért, hogy a saját útját taposva úgy egyen, igyon, táncoljon, barátkozzon, szeretkezzen, neveljen, ahogy a saját gondolataiban meg van írva. És ezt csak egyedül lehet megoldani. Hiába van párkapcsolatod, a nő, vagy a férfi sosem fogja megszabni, hogy mit tegyél, mert ha egymásra vagytok hangolódva, mind a ketten tudni fogjátok a helyes lépést egymás felé, vagy egymástól el. Ezt persze tiszteletben kell tartani.
És én néha eljátszom a legszebb szerepemet világom színpadán: lelkem, habitusom, szellemem egyik régi mivoltát.
Beleengedem magam. Bohém, mély gondolatú, művészlelkű, de eszes, vagány nőként mosolygok sandán a világ fényeire, miközben kacsintva adok pacsit egy régenlátott barátomnak: a Bátorságnak.