http://www.youtube.com/watch?v=hLSEH4Bbb8A
Egyre hidegebb van, és egyre gyakrabban találom magam szembe olyan képekkel, amik egyszerre késztetnek a csodálatra és egyszerre ijesztenek meg rettentő egyértelműségükkel. Azt hiszem kezdem érteni a magabiztosság jelentését. Egy-egy percre elkap valami...valami édeskés tapintatú illat. Átjár, átenged annak az érzésnek, hogy önmagam egyetlen igaz ismerője, kifejezője, szeretője és gyűlölője csak és kizárólag én magam lehetek. Amit a világ érzékel rólam, nos annak egy része egy torz tükör, másik része egy tökéletes visszatükröződés, egy parányi rész az éppen aktuálisan lejátszódó csatákról szólnak, és a maradék az a milliónyi gondolat, fény és fekete lyuk és minden és semmi egyvelege, a Isten gyarló játéka. Hát nem gyönyörű? Aztán megengedek magamnak egy önelégült mosolyt, ami miatt máris tovaszáll ez az érzés.
Gondold csak el....Volt egy tökéletes pillanatod. Mert szeretted magad. Ha szereted magad, a világot szereted. Ha a világot szereted, az meglágyul létezni kemény kalapja alatt és elmosódik, elfolyik, szívárványszínbe menekül.
És miután átéltél ilyen köztes stádiumot, mely csupán egy hajszálnyit van közelebb az igazsághoz, mint az illúzióhoz...elkezded érzékelni azt a nagyon furcsa állapotot...hogy vannak még körülötted. Ugyanúgy. Felébrednek, alszanak, esznek, isznak, emésztenek, imádkoznak, utaznak, sírnak, nevetnek dolgoznak, szeretkeznek, csalnak, hazudnak, szeretnek, vetítenek, a tévhit és a bizonyosság közötti purgatóriumban tengetik hétköznapinak vélt életüket. És a milliárdnyi dolog között, amiben különbözöl tőlük, mégis végtelen számú hasonlóság tapasztalható.
Nincs új a nap alatt.
De vannak kötelező körök.
Vagy ilyen, vagy olyan minőségben, de érzelmeket kapunk, amik hasonlóan fájhatnak vagy amik hasonló boldogságot adhatnak.
És miután ezt végiggondolod, nem tudod eldönteni, hogy a létezés most barátságos, vagy végtelenül sötét? Az elfogadás talán segíthet. Tudd, hogy sosem vagy képes olyan emberen segíteni, akinek mindegyik mondata egyenlő a hárítással és kezdődik a magyar nyelv ellentmondásával: a DE szócskával. Mert egyszer már megtanították, hogy a DE előtti mondat nem is létezik. Ha ilyen emberrel találkozol, fogadd el és véletlenül se próbáld megváltoztatni a gondolatait. Mert azok úgy érdekesek, és lesznek egyszer végtelen hasznosak a világnak. Jah...de ez most akkor azt is jelenti, hogy mindent, tényleg mindent el kell fogadnunk? Az nem lenne elképesztő butaság? A történelem, a világunk, a fejlődés, kétségek sorozatából áll. Ha mindent elfogadtunk volna úgy, ahogy van, nem juthattunk volna egy magasabb szintre. Vagy pont ellenkezőleg? Akkor már nem lennénk gyarlók és egoisták? És ismételten beleütközök a világ legfeleslegesebb fogalmába: a feltételes módba.
Mi legyen a konklúzió? Milyen lesz így a visszacsatolás? Ha én megadok egy irányt, az már le is szűkíti a zseniális gondolataidat. Nem akarlak keretek közé fogni. Bízz abban, amikből felépülsz. Meglesz az a a konzekvencia. A sajátod. Tetszeni fog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése