Napi szösszenet az arcon csapásról

Arcon csesztek. Legalább úgy, mint a Nap a felhőket, mikor kevés percekre felbukkan mögülük, bearanyozza a tájat és vidám hangulatot csal mindenki arcára. Arcon csesztek. Hasonlóképpen, mint az, hogy rájöttem, a híres szerelmi paralelogrammám múltbeli csúcsától fénysebességgel távolodunk. Időben és érzelmileg biztos. De a tér sem fog ellenállni ennek a törvényszerűségnek.

Amúgy a világunk csupa törvényszerűség. És mégis reménykedve kelünk fel nap mint nap, elhitetve magunnkal hogy velünk máshogyan van, mi a törvényt töröljük képen, mert a szabad akarat létezik. Egyre inkább kételkedem. A szabad akaratunk csak abban a bizonyos spektrumban létezik, amiben ha mozgunk és döntünk, azoknak a következményei sem engednek letérni az Útról. Vagyis a szabad akarat inkább így jelentkezik: A Szabadság ezüstszínű és friss eukaliptusz illatú illúzióját a lét rád adja ékszerként, de az akarat, mint a Mindenség akarata, az Univerzális erő, amit tudatos teljességedben segítségül kértél a fejlődéshez. Aztán megszülettél, tudatod egy része most Sors formájában van jelen és le se szarja, hogy éppen min mész keresztül...hiszen Te választottad. Így b@ssza jól arcba magát minden ember.

Vagyis: lehet, hogy nem mások vágtak engem pofán, hanem saját magam???