Most ezzel küszködök. Nagyon. Nem is merem talán elhinni....Lehet, hogy kezdődik valami nagyon új?
Éjfél. A pupilláim bemérik az összes környező fényt és alakot, küldve ezzel egy ingert a receptoraimnak, amiknek a segítségével lefordíthatom saját valóságommá a képet. A kezdeti figyelmemet nem hagyom elveszni, még sodródom, valahogy tudatosan miközben csodálkozó arcom helyett a tarkóm kémleli a fényeket. A szembelévő arcokról és a csillogó szemekből viszont mindent leszűrtem amit le kellett. Háttal lenni a tűzijátéknak és szemben az emberekkel csoda élmény. Mindenkinek egyszerre dobban a szíve és egyszerre fut át rajtuk a tavalyi év. Elengedve a fájdalmat, kilélegezve a fáradtságot, kiordítva a félelmet magukból és engedni, hogy a remény, a hit tisztává mossa a tavalyi esztendő mocskait. Mindent amit ők adtak és mindent amit ők kaptak. A megbocsájtás kézzel tapintható ahogy a tiszta öröm és kissé keserédes, de műanyag ízt nem tűrő megbocsájtás és elengedés ezüstmátrixa együtt rezegni látszik. Tágra nyitott szemekkel magamba szippantom a körülöttem levő emberek érzéseit, átfolyatom magamon aztán kifújom.
Így volt.
Aztán hazaértem. Nem fogadtam meg semmit az újévre. Minek? Hogy ígéretek agresszív magamra erőltetéséből megint csalódás legyen és önmegerőszakolás? Nem. Sokkal jobbat éreztem minden tervemen és akaratomon kívül...Hogy nem kötöm magam semmihez csak az önmagamhoz való hűséghez és őszinteséghez.
És beszélgettem. És beszélgettek velem. És jó volt, mert mély volt és őszinte.
És igen sikerül. Egyre többször. Hogy egóm, sötétzöld mocsárszerű ragadós anyagáról ami mindig balról közelít, ne vegyek tudomást. Ismerjem fel, de ne engedjem tovább. Az év első csodás diadala. És annyira várom már, hogy legyen még ilyen. Hogy megint megengedhessem magamnak azt, hogy esendő, és teljes mértékekben emberi hibákkal megáldott lény legyek a fogalom teljes és elbűvölő mivoltában. Hiszen hogyan akarhatnék eleget tenni a saját elvárásaimnak, vagy tanítani, átadni magamból, ha még egyszer sem engedtem, hogy engem tanítsanak vagy adjanak át nekem olyat, ami ellen eddigi életem nagy részében küzdöttem, át nem engedve az igaz fáma engem megszólító sűrűségét.
Végtelen nyugalom és biztonságérzet tölt el, ahogy 2014-re gondolok. Lehet, hogy ezt az érdekes "mintha midig is ismertelek volna" érzést csak a számmisztika és ezáltal a paralel felismerés kelti, miszerint a 2014-es számnak az összege 7, és tudom hogy az én születési dátumom számainak az összege is hetes.
Jó ismerősömnek érzem ezt az évet. Jó lesz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése