Azzal kezdenem, hogy elnezest kerek, amiert nincs a laptopon magyar ekezetes billentyuzet. Igy nem csak irni nagyon vicces, de gondolom majd olvasni is.
De kicsit arra terelnem a szot, amiert most itt vagyok egy kavezoban Sarjah egyik bevasarlokozpontjaban.
Ejszaka nem tudtam aludni, pedig most lett volna lehetosegem, hiszen nem kellett hajnali 4kor kelnem, hogy a 6kor kezdodo oramra beerjek. Megis csak forgolodtam. Irnom kell, mert kicsit tobb mint 2 het alatt annyi elmeny, erzes gyult fel, amit mar nem tudok elrendezni magamban. Mivel festeni meg nincs lehetosegem, igy az elektronikat valsztottam pajtasomul e napra.
Kezdjuk valahol az elejen. Igen. Lassan masfel eve, kitalatam valamit, almodoztam, tettem erte, tanultam, szenvedtem, oromkodtem, utaztam, vert izzadtam, kapcsolatokat tettem tonkre majd hoztam helyre, nem ereztem helyem a vilagban, majd megis....es mindezt azert, hogy most innen irhassam ezt a bejegyzest. Aztan augusztus vegen, szeptember elejen kezdett realizalodni. Elmegyek. Oda, ahova akartam. Elbucsuztam a kollegaimtol, a munkahelyemtol, ahol rengeteget tanultam, a megszokott mindennapi kornyezetemtol. Elcsucsuztam a cimboraktol, baratoktol, rokonoktol es a csaladtol is. Most, hogy itt vagyok nem is tunik annyira szivszoritonak, mint amikor utazasom elott voltam nehany nappal. Egyszeruen fejbevagott az a tudat, hogy mennyi ember szeret. Es ez azon kivul, hogy eletem legfontosabb es legszebb erzese, nagy felelosseg is. Gondolkodtam, mit is tehettem en ezekert az emberekert...hiszen csak voltam. Hiszen csak az ambivalenciaim kozott egy egy hullamra ultek fel es utaztak velem. Tenyleg ekkora elmeny lett volna? Es ezen gondolkodva eletem egyik fontos celja is megfogant, amin meg csiszolni kell, amihez meg tanulnom kell, amihez kepese kell tennem magam ugy igazan kifejezni az erzeseimet.
Utazasom napjan teljesen higgadt voltam. Meg akkor is, mikor a budapesti repteren meglattam torolve a becsi jaratomat, melyhez a dubai-i csatlakozott volna. Megusztam. Gondoltam. Nem kell mennem. Minden apro lehetoseget magamba akartam szippantani annak celjabol, hogy veletlenul se kelljen a komfort zonambol kilepnem. Gozom nem volt mi var ram. A bucsu pillanatai szerencsere nem huzodtak el. Gyors volt, celratoro, s benne volt minden. Aztan vettem 3 nagy levegot es nem neztem vissza. Budapest-Becs autoutamat a gondviseles kuldte. Addig is biztonsagban voltam. Aztan el lett engedve a kezem. Felultem eletem elso Emirates jaratara es probaltam nem belegondolni a erzelmeimbe, csak hagyni, hogy egyutt emelkedhessek, suhanhassak, majd sullyedhessek a repulogeppel. A Margit Sziget felett repultunk el. Mint egy gratisz ajandek a legitarsasagtol. Megszoritott valami ismeros erzes. Ki mit csinalhat eppen? Mindenki dolgozik, s neha ram is gondol. Landoltunk. Akkor eloszor kerdeztem meg magamtol, hogy mi a francot keresek en itt. A sivatag kozepen. Ejszaka. Csomo idegennel, elkepeszto hianyerzettel es olyan tavol a megszokott letezestol, amilyen tavol talan meg nem voltam. Alig tudtam lelegezni, a forro paras levego mely megcsapott az elso percekben nem engedte kitisztitani a gondolataimat. Az emberek, akik ram vartak nagyon kedvesek voltak, mindent tudtak rolam, a lexus soforje aki a repterrol az apartmanomhoz vitt teljes tisztelettel madamnak szolitott. Mara mar megszoktam, Tenyleg kuriozum az Emiratesnel dolgozni. Gondoltam. Altalanos iskolai baratnom vart az apartmanhaz lobby-jaban. Akkora nyugalom meg soha arasztott el, mint mikor meglattam. Nem vagyok egyedul, minden rendben van, mondogattam magamnak es nyugtalan alomba szenderultem.
S eltelt tobb mint ket het, s megis olyan tavoli ez az elso nehany nap. Tenyleg mint egy alom. Persze megneztem a vilag legmagasabb epuletet, a tancolo es zenelo szokokutat, a vilag legnagyobb bevasarlokoztpontjat es akvariumat, olyan ettermeket es kiszolgalast tapasztaltam, mely nem megszokott szamomra. Elso vasarnapomon megkezdodott a munka. Az Emirates mindenre figyel. Professzionalizmus felso fokon. Cserebe elvarjak, hogy mi is hasonlokeppen tanuljunk, cselekedjunk, viselkedjunk, eljunk. Ertheto. Megismertettek minket a kulturaval, vallassal, hogy egyszerubb legyen megerteni az itteni eletet, konnyebben tudjunk alkalmazkodni, kepesek legyunk belefolyni Dubai aramlataiba ugy, hogy semmifele veszteseg ne erjen minket. Csoporttarsaim a vilag minden tajarol erkeztek. Singaporetol kezdve Mauritiuson keresztul Senegalig. S a tanulas megkezdodott. Idom sem volt az erzelmi allapotommal foglalkozni. Reggel 6tol delutan 2ig, majd otthon 3tol estig tanulas, mert masnap ertekeles az elozo napi anyagbol. Persze nem csupan elmelet, hanem gyakorlat is. Millio dollaros szimulatorokban. Pontrol pontra minden folyamatot tudni, erteni, a lenyeg, hogy a verunkke valjon. Tudjunk cselekedni turbulanciaban, legnyomas problema alkalmaval, evakualas soran. Ha nem cselekszunk protokollnak megfeleloen eletek mulhatnak rajtunk. Ha helyesen cselekszunk eleteket menthetunk. Szoval nem csak fish or chicken es keresztulsasszezas a repteren a szep kalapban.
Mostanra kialakultak az igenyeim is. Tudom, hogy mindig segit, ha felmegyek a teton levo medencehez, mely este a legelvezhetobb. Nincs olyankor senki, s ha a kod is felszall latni a Burj Khalifa megvilagitott teraszait es a repter kozelsege miatt a felszallo es eppen landolasi pozicioikat felvevo repulogepeket is lathatom ha felfekszem a vizre. Ellotte ha tehetem tekerek 15 km-t a konditerem egyik cangajan. Vagy eppen suthetek, fozhetek, tanulhatok, vasarolhatok....amit akarok. Nem engedem meg magamnak, hogy rosszul legyek. Fel ora melankoliamat napokba telhet helyrehozni. Arra nincs idom. Ha eszreveszem, hogy kozeledik felem a sotet erzes, mely levegot veszek, atfolyatom magamon es nekilatok valaminek. Biciklizek, mert az neha fajdalmas, uszok, mert a viz atmos es tisztit, vagy atjovok Sarjahba es irok.
Nagyon izgalmas, ahogy latom, mikent probalok dealelni az erzelmeimmel. Tudni, hogy helyesen cselekszem, jozan es feddhetetlen vagyok, nagy elnony. Megis neha gomboc van a torkomban. Kicsit a lelkiismeretfurdalashoz hasonlo az erzes. Nem akarok fajdalmat okozni. Megis megtettem azzal, hogy eljottem. Nem varhatom el, hogy egy erzes, amit nem taplalnak megmaradjon. Nem tehetem meg, hogy igerjek, s nem tehetik meg velem sem, hogy igerjenek. Igy magadunk tisztak. Vedjuk magunkat, mert ez az eletoszton. Ha faj, engedjuk, had menjen. Egyikunk sem mazoista, s az elet celja, hogy jol erezzuk magunkat es a leheto legjobb dolgokat hozzuk ki az adott pillanatbol. Ebbe pedig nem fer bele az orakon at tarto keserges, barmennyire is ratelepszik a tudodre a mar ismert szoritas.
Vegtelen kivancsisag van bennem. Mi lesz meg? Annyira ijeszto, hogy minden ugy alakul, ahol azt lattam mar ennek elotte is. Mintha tudnam mi utan mi jon. Jeleket kapok, intuiciom es erzekenysegem szintje az eddigi legmagasabb merteket surolja.
Mintha mar jartam volna mar itt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése