Tenyleg az. Es erre nincs is jobb bizonyitek mint amit mostanaban tapasztalok. 72 ora leforgasa alatt a vilag egyik pontjabol utazok a masikra nem torodve az idohoz hozzaszokott testem faradt ritmusaval. Kezdek hozzaszokni ahhoz a furcsa erzeshez, hogy mindenkit ismerek, vagy lattam mar magam korul. Ugyan sosem talakozom utjaim soran egy es ugyanazzal a kollegaval, sosem ugyanaz a csapat, nincs egy ugyanolyan perc, ugyanolyan szo vagy erzes. Hiaba, kenytelen vagyok alkalmazkodni. Mint egy kameleon beleolvadok a kornyezetembe, amit aznapra dobott a gepezet. Beleolvadok a ceg imazsaba, a repulo jumpseat-jebe, a piros kalapomba a mosolyomba es a gin tonikba amit keverek az utasoknak. Az ut vegere ugy erzem, mintha mar reges regi cimborak lennenk a tobbiekkel. Gondolatokat osztunk meg, viccelodunk, ismerjuk egymast. Majd visszaerkezesunkkor csak arra teszunk emlitest, hogy remeljuk repulunk meg egyutt. Tudjuk, hogy erre az esely 1 a 20 ezerhez. Aztan mar a hazafele vezeto uton nem is emlekezunk azoknak az embereknek a nevere, akivel egyutt soroztunk, vagy setaltunk, vagy beszelgettunk egy jot a vilag valamelyik nagyvarosa egyik kicsiny setaloutcajaban.
Mauritius az Indiai ocean zoldeskek vizebol kibukkano gyongyszemek egyik legvarazslatosabbika. A Fold nevu bolgyo deli arcan torekszik ki a tenger melyebol, hogy bizonyiteka legyen minden embernek arrol, hogy a Paradicsom letezik. Nem gondoltam volna, hogy ilyen helyen is ketelyek gyotorhetnek. Mikozben elveztem a kek eget, s ahogy a palmafak arnyeka simogatta az arcom, labamat pedig a tenger melege, nem nagyon mertem elhinni ezt a turkisz szinu mamort. Zavaro szurke folt volt a szikrazo napfenyben az a gondolat, hogy kell lennie valahol valami hibanak. Mert semmi nem tokeletes, es ez pedig nagyon annak tunik. Kell lennie sotetsegnek, de most nem talaltam, a balansz most a hihetetlen jo fele fordult hirtelen es en nehezen hittem ennek. Felre ne ertsen senki. Veletlenul sem akarom magam sajnaltatni a szokasos ambivalenciam miatt. Szo sincs ilyenrol. Csak megkerdojeleztem, hogy megerdemlem-e ezt a luxust. Valoban megdolgoztam-e azert, hogy ilyen elmenyeket szerezzek. Megprobaltam magam meggyozni arrol, hogy igen, megerdemlem. Mert mertem komolyan venni az almokat. Az almokat, amik nem veletlenul jonnek. A gondolatokat, amik sziven csapnak, amik egyertelmuek, tisztak es igazak, nem szabad figyelmen kivul hagyni. Az almok komoly dolgok. Vezetnek, utat mutatnak, irany adnak. Vajon miert van annyi ember mostanaban, akik nem talaljak az utat, akik csapodnak egyik kenyelmetlensegbol a masikba....mert nem mertek arra furcsa, valahogy elnyujtottan, monotonan, lagy noi hangra figyelni, ami ki tudja honnan erkezik, csak jon, es amire figyelni kellene.
A balasz megerkezett vegul. Szep csomagolasba oltoztette magat. Annyi hianyzott, hogy megosszam ezt az elmeny azokkal akik a legkozelebb allnak hozzam. Sot, tovabbmegyek. Az egesz vilaggal. Nem facebook formaban, nem bloggal, s egyebbel. Milyen csodas lenne a vilag, ha mindenki resze lehetne a masik boldogsaganak. Ha latnank, amit a masik, hallanank, ereznenk. Ennek kiserletet en csak ilyen formaban tudom meg megtenni. Irok es probalom a harmoniat fentartani. A Foldon es Odafent, valahol a ket ut hataran mozogni, ahogy fizikailag is mozgok, ott 40 ezer lab magasan, ugy lelekben is, szellemileg is. Nem elszallni, nem is a talajhoz ragadni. Igy arra a konkluziora jutottam, hogy ezert a szivarvanyos eletert megdolgoztam, sok lemondasomba kerult, sok erombe, meditaciomba. Igy lett szivarvanyos. Mindenfele szinnel koritve.
Hongkong.
Kod, szmog, magasra nyujtozkodo apro ablakos epuletek, elkepeszto kikoto, vegtelen logisztikai halozat es hatalmas teherhajok, melyek a vilag osszes pontjara szallitanak szorgos kis emberek keze alatt keszitett arukat, fillerekert. Mintha utcak nem is leteznenek, eltakarjak oket a magasba nyulo hazak, az utcakon tomeg, fel perc alatt el lehet veszni. Nem erzekelni, mikor sotetedik, mert az utcai reklam tablak szinte nappali feny varazsolnak a hompolygo tomegre. Egy egy luxus epulet kozott megbulyik egy romos, koszos haziko is, csak sejteni lehet kik lakjak. Alig beszelnek angolul, csak beulok a taxiba es a terkepre mutatok. Felmegyek a kilatoba, remelve, hogy nincs akkora szmog es kod, hogy ne lassak semmit ebbol a varosbol, mely egeszen specialis meredeksegre epitette lakoinak otthonat. Fent vagyok es lenezek a vilagra. Itt-ott villodzo fenyek, melyek megvilagitjak a varos kulonleges tejszinu aurajat. Csak bamulok es elkepzelem mennyi embert is tart fogva ez a varos, ez a metropolisz, ez a monumentalis vilagvaros, melyre most csak ugy lenezek. Lassan 40 oraja volt, akkor hogy nem aludtam, s olyan 16 oraja, hogy nem ettem semmit. Tobbedmagammal bemereszkedtunk a varos surujebe. Barok es lokal ettermek sorakoztak fel elottunk. Ettunk ittunk, es a faradtsagtol valahogy ugy erzekeltem, hogy egy jatszoteren vagyok. A vilag jatszoteren. Olyan bolygon, amirol eddig azt hittem, hogy ismerek. Most kezdem eszrevenni...egyaltalan nem ismerem. S milyen jo lesz megismerni.
Szoval hello kedves Vilag. Jovok!
Nannuscha
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése