Előző rész itt.
A rádióban aligha lehetett befogni olyan adókat, amiből nem indián törzszenét sugároztak, aminek egyébként nagyon megörültünk, bár vezetés közben inkább kerülni szoktam a transzállapotot. Page-től a 2 és fél órás út a Colorado fennsíkon egészen a Grand Canyonig őslakos települések között vezetett, apró völgyeken, mezőkön keresztül, távolban a Humphreys hegy fehéren világító havas csúcsával. A cameroni elágazásnál nyugat felé fordulva a táj ismét megváltozott és a Kis Colorado folyó nem is olyan kicsiny kanyonja adott némi ízelítőt abból a csodából ami várt ránk.
A kanyon 446 km hosszú, legtágabb szélessége 29 km és a majd' 2 km-es mélységet is eléri. Közel 2 milliárd éves geológiai történelmet olvashatunk ki a tökéletesen megmaradt kőzetek rétegeiből, mely alátámasztja, hogy a Colorado folyó csupán 5-6 millió évvel ezelőtt kezdte formálni a szurdokot. Előtte sekély tengerek, majd sivatagok fedték a tájat, s 75 millió évvel ezelőtt a terület emelkedni kezdett, nagyjából egy időben a Sziklás-hegység kialakulásával. Ezt követően úgy 57 millió évre létrejött a Nagy medence a kéreg folyamatos nyúlása közben, melybe végül a már kialakult fennsíkon csordogáló folyók bezúdúlva utat találtak. A 6 millió évvel ezelőtt kialakult Kaliforniai öböl azonban ösvényt nyitott az ős Colorado folyónak, mely elfoglalta régebbi medrét az északi Kaibab és a déli Colorado fennsík között, így kezdve kialakítani és mélyíteni a Grand Canyont.
A 2 millió évvel ezelőtti jégkorszak okozta nedves levegőnek vagy az utána következő aktív vulkanikus tevékenységnek nagy szerepe volt a kanyon szélesedésében. Az utolsó jégkorszak vége, majd az emberi tevékenység nagymértékben csökkentette a folyó vadságát, a gátak léte felborította az üledékek szállítását s lerakódását, így ma irányított áradásokkal igyekeznek harmóniában megőrizni a folyó természetes ritmusát. Bár Roosevelt előre figyelmeztette az embereket: "Hagyd úgy, ahogy van. Nem lehet rajta javítani. Az évek munkálódtak rajta, az ember csak marcangolni tudja." a 20. században az ember mégis belemászott a hely naturális létébe. Természetesen a kanyon alakulása a mai napig aktív. Apróbb földrengések és más, eróziós vagy ember általi tevékenységek szorgalmasan formálják a területet.
A távolban, ott lent, ott folyt ez a folyó, rendíthetetlen kékségével és akaratosságával, nem is tudva mekkora alkotóerő rejlik benne. Ahogy haladtunk a Grand Canyon falu felé még megálltunk a Navajo, Lipan, Moran és a Grandview kilátóknál melyek tökéletes rálátást adtak az előttünk fekvő határtalan Kaibab fennsíkra és a Colorado mellékfolyói által vájt szurdokokra. Megérkezve az ottani turista központhoz leparkoltunk, majd busszal indultunk a Yaki, majd vissza a Mather kilátóig. A szurdok olyan árnyalatait mutatta meg a pirosnak, barnának és sárgának, melyeket soha nem láttam. Makulátlan precizitással lehetett látni a rétegződéseket, mintha az időt megtréfálva utaztunk volna vissza millió éveket, csak azzal, hogy elbambultunk a geográfiai történelemkönyv fejezeteiben. Olyan volt, mint a csillagokat nézni. Akkor is a múltat pásztázzuk. Persze mint minden csoda, a Grand Canyon is rejt kérdőjeleket. Ilyen például, hogy a másfél milliárd éves kőzetrétegre hogyan került rögtön az 500 millió éves? És hova tűnt az az 1 milliárd éves fejezet a földtani történelemkönyvből?
A Grand Canyon Village nyugati feléhez autóval érkeztünk. Ide fut be a vonat is, mely Williamsből indul. Miután nagy nehezen leparkoltunk ismét buszra szálltunk, hogy fölfedezzük a szurdok ezen kicsiny részét. A Hopi kilátó talán az egyik leghíresebb pontja a South Rim-nek. Ezt a területet egyébként évezredek óta őslakos amerikaiak lakják, akik a kanyonban, vagy barlangokban laktak. Elsők között az ősi Pueblo indiánok telepedtek itt le, majd a Cohonina kultúra emberei, akik felmenői voltak a ma is ezen a környéken élő juman, havasupai és hualapai indián klánoknak. Egészen sok ideig élt ezen a részen a Sinagua indián törzs, mely a Hopi klán őse lehetett.
A Hopik a mai napig nagy jelentőséget tulajdonítanak ennek a szakrális helynek, ősi mitológiájukban egészen fontos szerepet tölt be a Grand Canyon. Szerintük négy világ létezik, melyben a lelkek vándorolnak. Amikor az idő és a tér elkezdődött, Tawa a Napszellem létrehozta az első világot, melyben rovarszerű lények éltek boldogtalanul barlangokban. Látva, hogy a terve nem egészen sikerült, megteremtette Pókasszonyt, vagyis a Földanyát, hogy segítse át a szellemeket egyik világból a másikba. A második világban már medvékké és farkasokká lettek a bogarak, azonban így is boldogtalanul élték mindennapjaikat. Tawa ekkor megalkotta a harmadik világot, melyhez ismét Pókasszony segítségét kérte. A szomorú lelkek hosszú vándorlása után mire megérkeztek a harmadik világba emberekké váltak, a Földanya fazekasságot és szövést tanított nekik s megajándékozta őket az íjfúróval. A harmadik világból a negyedik világba való érkezésnek két, azonban nem gondolom, hogy elkülöníthető variánsai léteznek. Az első, melyet általában a gyerekeknek mesélnek, miszerint a harmadik világbeli gonoszság feltűnésével Pókasszony egy bambusznádat növeszt a negyedik kapu bejáratánál, ami maga a sipapu, a Grand Canyon. A negyedik világba csak jószívű, kedves emberknek lehetséges a belépés. A másik verzióban Tawa megmérgesedik és hatalmas áradással sújtja a harmadik világot. Pókasszony ekkor üreges bambusznádba zárja a jó lelkű embereket, akik egy szigetre érkezve nem látnak mást, csak vizet mindenhol, még azután is, miután elültették a bambuszt, hogy felmászhassanak rá. Pókasszony ekkor ismét a segítségükre siet s azt tanácsolja, építsenek hajót a bambuszból és evezzenek kelet felé, amíg meg nem látják a negyedik világ hegyvidéki partját. A negyedik világban az emberek megtanulnak helyesen cselekedni s tisztelni a Halál szellemét, Masauwu-t aki négy táblát ad bizonyítékként azoknak akik visszatérnek az alvilágba, mely igazolja vándorlásukat és helytálló tetteiket.
A Hopi kilátó gyönyörű panorámát tárt elénk, a kontraszt Föld és Ég között olyan vízszintes volt, mintha Isten vonalzót használt volna. A Nap melegen sütött, de a kanyonból néha egy-egy eltévedt hűvös szellő felfrissített. A Hermit pinehő előtt még két kilátónál megálltunk, csendben és elképedve bambultuk az előttünk áramló természetet, történelmet és eksztatikus energiát. Néha egy-egy kondor vagy sólyom röppent a távolni szurdokból fel, majd vitorlázott le, szemléltetve a kanyon hatalmasságát. Nem sok szó létezik arra a nagyságra, arra a monumentalitásra, ami a Grand Canyont leírná teljes valójában. Igazából belegondolni is nehéz volt a távolságba, a mélységbe vagy a szélességbe. Teddy-nek igaza volt: leírhatatlan.
A Grand Canyontól egyenes út vezetett délre, egészen Williamsig. Míg meg nem láttuk a Historical Route 66 feliratot, addig csak annyit tudtunk erről a helyről, hogy innen indul a Grand Canyon Expess, ez a hely a kanyon "átjárója". Újdonságként hatott rám, hogy a Route 66 már nem létezik teljes valójában.
Már az 1850-es években lehetett beszélni a 66-os út őséről, ám egészen 1926. november 11-ig nem létezett hivatalosan a US66 Interstate Highway. Az Amerikai Egyesült Államok főútja Chicago-tól (Illinois) egészen Santa Monica-ig (Kalifornia) futott, átszelve 8 államot, 3940 km-en keresztül. Az út elsősorban a keletről nyugatra költözőket szolgálta, különösen a '30-as években, amikor a dust bowl miatt (porviharok időszaka Oklahoma, Kansas, Texas és Arkansas területén, mely jelentősen károsította a préri ökológiáját és ellehetetlenítette a mezőgazdaságot) családoknak kellett elhagyniuk otthonaikat és farmjaikat. A forgalom növekedése miatt egyre több kisebb, családi kézben levő üzlet, étterem, benzinkút és szervíz nyílt az út mentén, mely a nagy gazdasági világválság ideje alatt kiutat, megélhetést és kis megkönnyebbülést jelentett az embereknek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése