Zarándok lettem.
Elindulni akartam a bárhonnan s odaérni akartam a bármerre.
Világgá mentem.
Igazán sok okot tudnék felsorolni miért döntöttem úgy, hogy az El Camino, Francia útjának egy részét megteszem. Akkor a nagy zsivajban a gondolatok, az elvárások és a megfoghatatlan célok csak úgy röpködtek körülöttem, a teljes konfúzióból alig tudtam kihalászni, hogy igazából miért is akarok én 500 km-t gyalogolni.
Talán elcsendesedésre vágytam. Hogy képes lehessek ismét tisztán érzékelni azt a hangot, amit az elmúlt hónapokban alíg hallottam. Ami mindig irányba fordított.
Vagy új prespektívát látni?
Vagy megélni milyen is valójában az alapokhoz visszatérni?
Eddig ismeretlen aspektusra vágytam és arra, hogy ez a Világból látott káoszom egyszerűségbe rendeződjön bennem.
Áhitoztam arra, hogy a bizalmam és a hitem ismét megtaláljon, hogy képes legyek ráülni a hullámokra, tudva, hogy biztonságban vagyok. Ismét örülni, apró mozzanatoktól és pillanatoktól az egységgé válni.
Nem véletlenül voltak ilyen komoly elvárásaim. Hiszen teljesen eltávolodtam magamtól. Olyan érzetek és gondolatok fogságában nyűglődtem, melyeket magam is szégyelltem. Nem voltam más csak egy dühös, türelmetlen, irígy és lelkiismeretfurdalással teli 34 éves.
Ez nem tetszett.
Szóval ezért mentem el sétálni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése