Astroscope

Make a living...
Nyílt levél, (vagy napló) annak a lánynak, aki sok-sok év után újat mutatott:
Ott bújok a kis tasakban, amit néhány keleti motívum díszít. Teljes sötétség. Alufóliával vagyok körbetekerve. Furcsa krém illatot érzek, és rázkódást. Fel-le, fel-le. Nem tudok pihenni a hatalmas robajtól. Ha nem zene, akkor emberek ezreinek hangját fogadom, tompán, és várakozva. Nem ehhez szoktam, de élvezem. Aztán némi fény beszűrődik, és halk suttogásra leszek figyelmes a tömegben. Aztán megint sötétség. Kezdek ideges lenni és türelmetlen. Dolgozni akarok, tenni az érzésért. Rohanást érzek, hangos beszédet és egy nevet, ami kismilliószor elhangzik egy lány rekedt torkából. A gazdám hangja ez. Aztán megint fény. Kibont a takarómból és a védelmet nyújtó fóliából. Több szempár meredten néz rám, mintha valami csodát látnának. Kicsit zavarba is jövök. Nem ehhez szoktam, ahogy előbb már említettem. Aztán a kezébe vesz és ahogy szokta imádkozik hozzám, nekem. Meghajolva tisztelgek előtte és megköszönöm a bizalmát. Ígéretet teszek, majd elfoglalom végső helyem a rézből készült koporsómban. Behunnya a szemeit és úgy közelíti felém a lángot. Megperzselődöm, mintha lágyan csiklandozna egy falevél. Lassan hagyom, hogy leégjenek rólam apró látomásaim, hogy majd tovább folytathassam utam a lányban, akit végtelenül megkedveltem. Miután a testem elporladt, annyi felé szakadok, ahány arc nézett rám, mikor kibújtam a már kényelmetlen ágyamból. A lányra emlékszem leginkább. Ott vagyok benne. Szinte én szólok belőle. Most mennem kell, bocsi mindekitől, leléptem. Rohanunk, mostmár közösen. Az ő lelke és az én lelkem szeretkezett az aurájában. Egy hatalmas sátorhoz érünk, itt kezdem adagolni az érzést, hiszen tudom mi a célja. Tömeg, tömeg hátán, emberek, emberek nyakában, de egyikünket sem érdekli a másik lény. Egy dolgot akarunk mindketten. Hogy follyon össze zene, fény, tánc, izzadság, ő és én. És minden biztosítva van ahhoz. Serényen dolgozom lelkében és testében. Gondolatok százezreit adom oda Neki. Ritka,de én is élvezem. Együtt mozgunk a többi emberrel, a ritmusra és a basszusra. Elszállok felette. Meg akarom nézni az arcát. A napszemüvege mögött csukott szemmel, mosolyogva úszik a levegőben. Felkötött haja jó része már a vállát simogatja, izzadt testét a kezében lévő ásványvízzel igyekszik hűteni. Egyedül vagyunk, mégis mindenkivel. Ez megy két órán át. Felette repkedek, és néha-néha belesúgok a fülébe, és megsímogatom az arcát.
De félek, mert nem akarom, hogy elhalványodásommal fájdalmat okozzak Neki. Megszerettem, és talán akkora gyönyör öntött el mint még soha. A zene és a szabad akarat ötvöződött bennünk. Katarktikusan ható vallomások. Életünkben először jöttünk rá, hogy néha jó, hogy egyedül VAGYUNK.
Aztán kielégítetlenül ugyan, de lecsendesedtem benne. Nem érte el a 100%-ot tudom, de én akartam így. Ha elérte volna rossz lenne neki. Nincs itt az ideje. Közel voltunk, de csak annyira mint szerető lehet közel a szeretőjéhez.
Ezúton köszönöm Neked kedves lány, hogy befogadtál és beinvitáltál magadba.
Mielőbbi viszontérzésre:
Jack Herer
U.i.: A zene tényleg gyönyörű!


Ehhez, ezt: http://www.youtube.com/watch?v=GqGfJ8AscLs